Csokoládé szerelem – A Mi történetünk 1.rész

Azt gondolom, két féle ember létezik, aki szereti a csokoládét és készíti, ők vannak nagyon kevesen, és azok, akik csak szeretik a csokoládét. Ez utóbbi csoport bár igen népes tábor, de remélem egyre többen leszünk, akik szeretjük a Csokoládét, a nagybetűs, valódi csokoládét.

Mikor elkezdtem, elkezdtük a blogot azzal a szándékkal, hogy beszélek (írok) a csokiról, mindenről, ami csoki, vagy csokis, megígértem, hogy „emberi történetekről” is mesélek. Ezért a most következő bejegyzésben szeretném a saját történetünket elmesélni. Azt, hogy kik állnak a CsupaCsoki Blog mögött és kinek mi köze a csokoládéhoz. Csupacsokis oldalunkat ketten írjuk, két csoki szerető nő! A közös bennünk a csokoládé szeretete, a szenvedély, ahogy tudunk a csokoládéról beszélni, beszélgetni. A különbség, pedig az, hogy az egyikünk a fenti csoportosítás szerint, azon kevesek közé tartozik, akik nem csak imádják a csokoládét, hanem hivatása is annak készítése.

Most Őt szeretném nektek bemutatni, aki nem csak szenvedéllyel, szeretettel mesél, „tanít” engem a csokoládéról, de szakértelemmel nap, mint nap készíti, keresi az újabbnál, újabb ízeket, amivel csokoládé kreációkat alkothat.

Jetty

Ő Balogh Henriette „Jetty”, egy kedves, mosolygós, nagyon pozitív személyiség, aki a család, a két szinte felnőtt fiú, egy sikeres, határozott férj támogatása mellett, képes saját szenvedélyét is megvalósítani, a csokoládékészítésben. Jetty a családi vállalkozás és egészségügyi végzettség mellett mindig is vonzódott a kézzel készült, valóban megfoghatót eredményező produktív hobbyk iránt. Így hobbyszinten belekóstolt a virágkötészetbe, az üvegfestésbe a Tiffanyzásba.

Számára fontos, hogy a képzelet alapján szülessen valami kézzel fogható, valami szép, valami olyan, amely másoknak is örömet okoz. Munkája révén sokat volt Németországban, ahol beleszeretett a német kézműves csokoládé csodáiba. De nem csak beleszeretett, ki akarta próbálni, készíteni akart csokoládét. Olyat, amit szívesen megeszik, és szívesen, szeretettel ajánl másoknak, mert valódi csokoládé, mert nem csak szép, édes, hanem megfelelően válogatott alapanyagokból, magas minőséget képvisel. Olyan csokoládét, amelyből a kevés is elég és így talán egészséges, de biztosan nem egészségtelen! Munkája mellett, sok időt, és fáradtságot nem kímélve, sutba dobva a pécsi Tudományegyetem, természettudományi karán megszerzett végzettségét, kitanulta a cukrász mesterséget, majd neves magyar mesterek mellett a csokoládé készítés fortélyait. De ahogy mondja, „a csokoládé oly nemes alapanyag, amelynek megmunkálása, nem is olyan egyszerű, mint azt sokan gondolják, így számomra a folyamatos tanulás teszi még szebbé a csokoládé irányába való elhivatottságot!”. Sokáig csak magának, és családjának készített finomságokat, majd a barátok is kóstolhatták, mára szerencsére csodás dobozt, és eladható formát kapott, így mindenki számára elérhető Jetty csokoládéja. Maximalizmusa hajtja, sokszor elégedetlen és mindig, jobb, szebb, tökéletesebbet akar „alkotni” ezért sokat tanul és persze dolgozik. Nehéz meggyőzni, hogy bátran vállalja és legyen büszke csokoládé „gyermekeire” is.

Engem minden egyes Jettyvel való találkozás és beszélgetés során, lenyűgöz, ahogy beszél a csokoládéról, ahogy hosszú-hosszú percekig képes a csokoládé temperálás során kialakuló csokoládé kristályokról, a megfelelő hőmérsékletről, az egyes fűszerek, a csokoládé ízéről mesélni.  Ahogy szenvedéllyel beszél arról, hogy mi a különbség a Csokoládé és csokoládé között, ahogy a maximalista, profizmussal kezeli a műhelye kialakítását, felszereltségét. Ahogy a hétköznapi munka mellett készül a kiállításokra, este éjszakába nyúlóan készíti csokoládéit, hogy azt egyre több ember kóstolhassa, vásárolhassa meg. Ahogy képes éjszaka is kísérletezni, hogy egy-egy fűszerből, gyümölcskivonatból, vagy éppen pirított hagymából mennyi, milyen arányban kell a csokoládéhoz, vagy egy-egy gyümölcsöt mennyi ideig érdemes pálinkába áztatni, hogy az olyan különlegesen finom legyen, hogy valódi kulináris élményt okozzon.

A csokoládé „szerelemnek” ezt a szenvedélyét szeretnénk megmutatni nektek Olvasóinknak is, azt, hogy a csokoládé nem csupán egy édesség! Azt, hogy a csokoládé egy összetett fogalom, amely ételt, édességet, szépséget, érzéseket, érzelmeket és számtalan csodát takar.

Jettyről és csokoládéiról itt többet is olvashattok http://jettychoco.hu/about-us/

Következő alkalommal pedig bemutatkozom én is, aki „csak” szereti a csokoládét.