Tavaszi választás – igen vagy nem a csokoládéra

Így március – április környékén minden évben, ahogy beköszönt a jó idő és megválunk a mindent eltakaró, kényelmes vastag kabátoktól, pulóverektől a legtöbb nő nagy elhatározásra jut. Arról nem is beszélve, ha netalán azt tapasztalja, hogy a tavalyi csini ballonkabát már a derekán átkötve nem is mutat olyan jól. Végső döntés fogyni kell, hajrá diéta!

Igen ám, de a télen szépen „felrakodott” párnácskák sem a véletlen műve, sokan szenvedélyesen szeretjük a csokoládét. Ráadásul annyi ünnep Karácsony, Valentin nap, Nőnap, ami volt szépen lassan sorban és finomabbnál, finomabb csábítással kerültünk szembe. A végeredmény pedig, hogy a csokoládéról nagyon nehéz lemondani, a csoki a hibás, az ellenség!

Következik a drasztikus megvonás, a napokig, hetekig való koplalás, közben majd meg őrülünk egy kis, krémes, mennyei csokiért… A végén pedig néhány kiló keservesen, de lemegy, majd a nyári családi, baráti összejöveteleken, a nyaraláson elfogyasztott finom falatokkal gyorsan vissza is jön. Szerencsés esetben épp csak annyi, amit tavasszal leküzdöttünk.

Szerintem sokunk számára ismerős, a bűntudat, a csokoládéról kialakított ellenség kép, az, hogy csak lemondások árán lehetünk „trendien” karcsúak. Sokaktól és sokfelé hallom és olvasom, hogy nincs más lehetőség, csak ez a két választás van, igen vagy nem a csokoládéra.

Hát most valószínűleg a legtöbb diétás és fitness szakember és guru felháborodását kivívhatom, de saját tapasztalatból mondom, nem kell lemondani a csokoládéról. Nem a csokoládé a karcsúság ellensége. Véleményem szerint sokkal fontosabb az egyensúly! Egyensúly mind a táplálkozásban, az életmódban, a testi és mentális dolgokban.

Hiszem és tudom, hogy nem csak fekete-fehér, igen-nem közötti választás van, létezik egy sokkal kellemesebb arany középút. Egy kis tudatossággal meg kell választani, hogy miből, mennyit eszünk és azt hogyan lehet ellensúlyozni. Többször írtuk már, hogy a csokoládé, a valódi csokoládé jótékony hatással bír szervezetünkre, és mivel a magas kakaótartalom 60-70% miatt kevés a cukor tartalma, így kalóriában sem olyan rettenetesen sok. Egy átlagos tömegcikk csokoládé jó esetben is 20% körüli kakaó szárazanyag tartalommal bír, kiszámolható hogy akkor a maradék 80%-ban jóval nagyobb mennyiségben tartalmaz cukrot, aromákat egyéb olyan összetevőt, amelyre semmi szükségünk. Kezdhetjük tehát a tavaszi megújító diétánkat egy tudatos csokoládé-választással, azzal, hogy a kiválasztásnál odafigyelünk, hogy miből mit tartalmaz a csokoládé. Nagyon sok olyan természetes fűszer, gyümölcs és virág aszalvány van, amivel a sokszor kevésbé finomnak gondolt étcsokoládé is valódi íz élményt jelenthet.

De ha végképp a tej és fehér csokoládé mellett döntünk, egy gyors számolással keressünk a csokoládé elfogyasztására valami kompenzációt, ellensúlyt. Egy gyors mérlegelés, és főleg ma már az internet segítségével gyorsan kiszámolható, hogy adott korban és testsúllyal, mennyi az a kalória szükséglet (bevitt élelmiszerekből nyert energia) amivel működünk. És egy egyszerű logikával már is egyensúlyt teremthetünk, hiszen ha valaki ugyanannyi kalóriát visz be (magyarul annyit eszik), amennyit el is éget, akkor egyensúlyt teremt. Se hízni, se fogyni nem fog. Egy átlagos 100 grammos tejcsokoládé elfogyasztása 500 kalória bevitelét jelenti. Ez egy átlagos súlyú nő esetében a napi kalóriaszükségletének a negyede. És nem, nem az a jó megoldás, hogy ennyivel kevesebbet eszünk mondjuk egészséges fehérjéből, vagy rostos zöldségekből és gyümölcsökből. Inkább keressük meg a módját a pluszban bevitt kalória elégetésének, mondjuk a következő „egyenlet” segítségével

CsokiEgyenlet

Ugye nem is nehéz, hiszen sok olyan tevékenység van, amit amúgy is meg kell csinálni, hát akkor nem is kell csak ügyesen számolgatni, persze a csokoládén kívül elfogyasztott ételek esetében sem árt. Arról nem beszélve, hogy a mozgás, a sport megfelelő intenzitás és idő után hasonlóan működik, mint a csokoládé, segít a boldogság az endorfin hormon termelésében. De végül a legfontosabb, hogy ne karcsú akarj lenni, hanem egészséges! Egészséges, ami nem feltétlenül csont sovány, inkább mosolygós, és főleg kiegyensúlyozott!

Hajrá mozduljunk meg, akár csak annyival, hogy gyalog megyünk a munkahelyre, vagy kerékpárral, kompenzálva így azt a néha-néha 😉 elfogyasztott isteni étket, igent mondva a csokoládéra!